Éjszaka van… a Gecsemáné
csupa illat csupa madárdal.
Valaki meghajolva áll
a fák alatt a hold sugárban.
Alatta vígan zsong a fű,
ezer tücsök cirpel a réten,
csak az ő lelke keserű,
kétségek dúlnak belsejében.
Le kell-e tenni életét?
Hullatni a váltság hozó vért
ezért a hitvány emberélt?
Júdásokért, írástudókért?
Istentelen Izráelért,
ki szüntelen vétkezvén lázad?
Ólálkodik, árulkodik,
és – megöli a prófétákat?
Heródesért, Pilátusért,
kik fölötte fognak komázni,
tanítványokért, akik egy
óráig sem tudnak vigyázni?
Le kell-e tenni?… Messze néz,
s elődereng ködből a távol;
Népek, veszendő századok
jönnek elő az éjszakából.
Úgy szenved ember és barom!
S mind-mind a jobb után sóvárog…
Hiába! Tenger lesz a könny,
Üvöltő orkán lesz az átok.
Előtte vérpatak folyik,
és szív formája lesz a rögnek,
mögötte harctér lesz a föld,
s a porban milliók hörögnek.
Közéjük roskad… vége már,
eldőlt a harc a szíve készen.
Ott áll a keserű pohár
ég, föld között, Isten kezében.
„Atyám, legyen, ha akarod!
Tied a terv s szívemnek vére.”
– Júdás most indul el talán.
Jézus megy a kereszt elébe.
Elcsöndesül az éjszaka,
lenn bűnben álmodik a város…
alszik Jakab, Péter és János.
Füle Lajos
KERESZTYÉN VERSEK 